Búcsú
Katolikus teológiai fogalom. A latin indulgentia 'készség a kegy gyakorlására' magyar megfelelője, mely az Isten színe előtt már megbocsátott bűnökért járó, ideigtartó büntetések részleges vagy teljes elengedését jelenti. A magyar elnevezés az elengedés gesztusát fejezi ki.
A búcsú elnyeréséhez szükséges a megfelelő előkészület, az előzetes bűnbánat, a kiszabott feltételek teljesítése. A búcsú elnyerésének lehetősége kötődhet tárgyhoz (különleges oltár, rózsafüzér) időhöz (ünnep, szentév), helyhez (templom, kegyhely, zarándoklat). Felajánlható élőkért és holtakért. Egy-egy templom védőszentjének ünnepét is búcsúnak nevezik az ünnephez kötődő búcsú miatt."
Hogy a litériek miért tartják október első vasárnapján ezt a kirakodóvásár jellegű búcsút, nem tudom, mert a templom védőszentjének ünnepe augusztus 20-án van. Aki tudja írja meg. Ki kellene találni valamilyen emberibb kapcsolatokat összehozó, kellemesen eltöltött összejövetelt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése